Aztán ki tudja miért, ezek a fajta játékgépek szép lassan kivesztek, és javarészt eltűntek azok a helyiségek is, ahol több ilyen gép is volt egymás mellett felsorakoztatva. Ilyen hely volt például a Vidámparkban a dodzsemező mögött (ami ma azt hiszem már zárt, üres épület), illetve volt egy a Nyugati pályaudvar mellett, ott, ahol most a Westend bejárata. De rendszeresen előfordultak strandokon, büfékben, kocsmákban (egyszer betekintve egy ilyenbe láttam ahogy egy jól megtermett férfi tetrisezik veszettül, a régi szép idők). Ma is vannak persze nagyobb játéktermek, de amennyire láttam, a mai felhozatal az igen jó koncepciójú táncgépek (bár ebből is csak egyet láttam eddig az országban, a Pump It Upot a Westendben) mellett jobbára a zombira lövöldözős típusúakra és a repülőgépszimulátorokra koncentrálódik.
Az Indexen olvastam még régen egy vonatkozó cikkben, hogy azért is volt nehéz flippergépeket behozni és fenntartani itthon, mert bár pénzt nyerni nem lehetett vele, mégis szerencsejátéknak volt minősítve. Nem tudom, a többi fajta játékgépnek mi volt a jogi helyzete, és az is nagyon érdekelne, hogy hová lett az a rengeteg régi gép. Kidobták őket? Valaki elvitte őket a pincéjébe? Mindenesetre azon a néhány játéktermen kívül most már nem találhatóak nagy számban játékgépek az országban, pláne nem azok, amikkel gyerekkorunkban találkozhattunk.
Az igazán frusztráló ezekkel kapcsolatban az, hogy számos baromi jó játékkal találkoztam, amiket akkor egyszer láttam életemben, és mivel a címüket nem írtam fel vagy elfelejtettem, ma már esélyem sincs rájuk találni. Szerencsére egy-kettőt az évek során sikerült felkutatnom, de még mindig van néhány, aminek az emléke éles az emlékezetemben, mégsem találom őket sehol, pedig már jó pár ilyen árkádjátékokat felvonultató adatbázis található az interneten.
Nézzünk meg most néhány olyan játékot, amit azóta megtaláltam.
A Dig Dug később rengeteg gépfajtára kijött, úgyhogy amint megvolt a címe, már nem kellett keresni. Csak sok évig nem volt meg a címe. :) A fent említett vidámparki húszforintos játékteremben játszottam vele akárhány évesen. Rendkívül egyszerű ötletű játék volt: központi figuránkkal le kellett ásni a földbe és aztán a rendelkezésünkre álló két különböző stratégia valamelyikével elpusztítani az ellenségeket: a zöld tűzokádó sárkányokat és a sárga, szemüveges paradicsomokat, akik képesek a falakon át is közlekedni.Az egyik stratégia az volt, hogy hagyjuk magunkat üldözni egy darabig, aztán a barna kövek alatt kilazítjuk a talajt és így ráejtjük őket az adott szörnyetegre. Voltak akik ezt imádták csinálni, én mindig ezt találtam a nehezebbnek, és sokkal mókásabbnak a másik stratégiát, ami az volt, hogy a kezünkben levő szögbelövő-szerű alkalmatossággal belelövünk a szörnybe aztán a mellékelt pumpával kipukkasztjuk. Persze a nehézséget az adta, hogy egyre több szörny volt és egyre gyorsabbak voltak a későbbi pályákon.
Ezen az oldalon valaki összegyűjtött minden információt a játékról, annak keletkezéséről, ésatöbbi, rengeteg képpel.
A Wonder Boy III: Monster Lair a Vasas sportcsarnokban volt megtalálható 1989-90 környékén (fogalmam sincs, ott pont miért volt játékgép, de ez is ennek a korszaknak a szépsége, hogy annyi helyen volt ilyen játék), és nem volt nehéz megjegyezni a nevét, mert az egyik kedvenc Commodore 64-es játékomat is Wonder Boynak hívták. Ezt a változatot később csak az akkor elérhetetlen árú Sega MegaDrive-hoz lehetett kapni, úgyhogy ez is azok közé a játékok közé tartozik, amiket cirka tizenöt évvel később tudtam csak újra játszani.
Korához képest újítónak számított ez a játék abban, hogy sajátos hibrid volt. Minden pályának két része volt, egy normál ugrálós, aztán pedig egy repülős-lövöldözős. Nehéz egy darab volt, akkori szokás szerint összesen három élet és folyamatosan és gyorsan fogyó idő, amit csak az útközben megjelenő gyümölcsökkel lehetett visszatölteni. A kép is könyörtelenül jobbra-balra haladt, nem a szereplőnk elhelyezkedésének volt a függvénye, ami azért volt gond, mert rengeteg mozgó elem, liftek, szörnyek balról-jobbról, rengeteget kellett fejszámolni hogy az ember mikor hova ugorjon és milyen nagyot. Nem csoda, hogy az akkori emlékeim a játékról az első pálya végéig terjednek, annyira nehéz volt..jpg)
Amikor az ember legyűrt egy pályát és besétált a pálya végén levő nagy sárkánykoponya-szerű létesítménybe, jött a repülős rész, ami a megnövekedett mobilitást remekül ellensúlyozta a kép kétszer-háromszor gyorsabb sebességével. Itt találkoztunk aztán a pályavégi főellenséggel, utolsó emlékem ez a hatalmas hal itt balra, aminek a bevitt találatok függvényében változtak a színei, de csak nem halt meg, a húszforintossal pedig akkor még két és fél túró rudit lehetett venni, úgyhogy drága pénz volt.
Az utolsó játék, amivel úgy játszottam, hogy tudom is, hogy mi az, a The New Zealand Story. Ez a hagyományos platformjáték a balatoni Szigliget település strandján volt megtalálható a kilencvenes évek elején egy nyáron, két hekk-bódé között. Akkor tanultam meg, hogy az ilyen játékgépekben vannak belül kapcsolók, amivel a tulaj át tudja állítani a nehézségi szintet, az életek számát, és azt, hogy mikor kelljen új húszforintost bedobni. Ezt pedig onnan tudtam, hogy minden nap, amikor visszamentem játszani egyet, teljesen más volt a játék, hol kétszer olyan nehéz volt a pálya, hol három élet után nem engedett új érmét bedobni, hol pedig egy érmével korlátlanul lehetett játszani amíg meg nem untam.
A főszereplőnk a képek közepén látható madár, aki elvileg új-zélandi kiwi, de én csak kacsának hívtam. Két nagy sportcipőjével nagyokat tud ugrani, illetve mindenféle repülő alkalmatosságokat beszerezni. Kellenek is, mert mint a második képen is látszik, elég durva számban érkeznek mindenhonnan az ellenfelek. Arra már nem emlékszem, hogy mit kellett konkrétan csinálni azon kívül hogy elkerülni hogy a különböző ellenfelek, bumerángok és nyilak fejbeverjenek minket, de a Wikipedia szerint egy nagy leopárdfóka rabolta el az összes kiwilányt, ezeket kellett megmenteni.Érdekes, hogy összességében minden ilyen játéktermi játék jóval nehezebb volt, mint amiket mondjuk ma kiadnak. Nyilván a sok húszforintosból származó bevétel miatt is, de általánosságban is sokkal inkább fejből kellett tudni hogy mikor merre nézz hova ugorj, mert különben esély sem volt a sikerre.
A következő bejegyzésekben azokat a játékokat fogom összeszedni, amikről fogalmam sincs, micsodák. Addig kommentben várom azokat a pénzbedobós játékokat, amikkel ti találkoztatok akármikor, akárhol, akár tudjátok, mik voltak, akár nem.
